A Munkáspárt új programja - irányelvek

Bevezető

1989. december 17-én sok ezer becsületes, egyszerű ember vállalta, hogy nemet mond a tőkés rendszerváltásra, kitart a közösségi társadalom, a szocializmus mellett. A nép Magyarországát féltették, amely évtizedeken át munkát, életet, kiszámítható jövőt biztosított munkásnak, értelmiséginek, parasztnak és alkalmazottnak egyaránt.

Vállalták, hogy folytatják mindazok küzdelmét, akik évszázadokon át azért éltek és haltak, hogy ne a pénz, ne a gazdagság döntsön, hanem a tudás, a munka, s minden ember azzá válhasson, amire vágyik.  Vállalták, hogy munkájukkal reményt adnak a rendszerváltás várható veszteseinek. Vállalták, hogy szembe úsznak az árral, akadályozzák a tőkés rendszerváltást. 

Dózsa György, Petőfi Sándor, Táncsics Mihály, Kossuth Lajos, Frankel Leó, a Tanácsköztársaság és a 20. századi magyar szocializmus hagyományain új párt született, a Munkáspárt.

A rendszerváltás két évtizede során más pártok eltűntek, a Munkáspárt viszont él és küzd. A pénz uralma ellen lázadó és harcolni akaró, dolgozó embereknek van kire támaszkodniuk. Küzdöttünk a privatizáció ellen, a kórházak eladása ellen. Harcoltunk a NATO háborús politikája és Magyarország NATO-tagsága ellen. Elmondtuk fenntartásainkat az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal szemben.

A világ változik. A tőkés világ új válságban van. Következményeit valamennyien látjuk. Egyre többen vagyunk, akik elveszítjük állásunkat. Egyre többünk lakását elárverezik, mert nem tudjuk fizetni a ránk erőszakolt hiteleket. A kapitalizmus beteg, és nem gyógyítható. Nem gyógyítható, mert a tőke önzése, kapzsisága, uralkodási vágya a kapitalizmus lényegét jelenti. A tőke mindent maga alá gyűr, az országokat, az embereket, a természetet. A tőke számára csak egy dolog a fontos: a haszon, a profit, a minél több pénz. Bármi áron!

A kapitalizmus ma az egész emberiséget veszélyezteti. A pénzt minden áron szemlélet mértéktelen és értelmetlen fogyasztásra ösztönzi az emberiséget. Felemészti a Föld véges nyersanyag-és energiakészleteit, megsemmisíti az élővilágot, a természetet. A tőke útján nem lehet a Földet és az emberiséget megmenteni. A tőke, a kapitalizmus elleni harc ma egyenlő az emberiség túléléséért vívott küzdelemmel.

A dolgozó emberek Magyarországon még most sem értik, mi is a kapitalizmus. Annak ellenére nem értik, hogy a munkanélküliség, az áremelkedés milliókat taszít nyomorba. Még mindig illúziókban élnek, annak ellenére, hogy sem a tőkés rendszerváltás, sem az ország csatlakozása az Európai Unióhoz, nem hozott jobb életet, sőt rosszabbul élünk, mint a rendszerváltás előtt. A Munkáspárt feladata, hogy felvilágosítsa a dolgozó embereket, és harcra szervezze őket.

A kapitalizmus nem hal el önmagától, sem a világban, sem Magyarországon. Harcolni kell ellene. A tőkés rendszerben csak az a miénk, amit kiküzdünk magunknak.

A tőkés rendszerben is lehet változásokat elérni. Ehhez azonban korlátozni kell a tőkét. Ha küzdünk, a tőkét rákényszeríthetjük reformokra, engedményekre, a közérdek figyelembevételére. A tőke korlátozása a ma forradalma.

Ezt csak úgy érhetjük el, hogy népi hálózatot (népi-dolgozói szövetséget) teremtünk, amely a szolidaritás érdekében egyesíti a dolgozói rétegeket, a tőke ellen harcoló erőket. Olyan önkéntes szövetséget akarunk, amely a közös érdekek alapján összefogja a dolgozói társadalom legtudatosabb tagjait.

A tőkés rendszer lényege e változásokkal sem módosul. A kapitalizmus bajait csak a kapitalizmus felszámolásával, a közösségi társadalom megteremtésével lehet megoldani.

Magyarország kritikus helyzetben van. Új válaszok kellenek, és nekünk vannak ilyen válaszaink.  Új programot tárunk a magyar társadalom elé. Elmondjuk, mit gondolunk a múltról, mi volt jó és mi volt rossz. Elmondjuk, mit tudunk, és mit fogunk tenni a mai tőkés társadalom keretei között azért, hogy a dolgozó emberek ne szavazógépek legyenek, hanem egyre jobban beleszólhassanak saját életük eldöntésébe, legyen munkájuk, életük legyen elviselhetőbb. Elmondjuk, hogy milyennek képzeljük a jövőt, az emberi szabadságot kiteljesítő közösségi társadalmat.

I.                Mit adott a 20. századi szocializmus?

1.     A 20. század a szocializmus első nagy kísérleteinek időszaka volt. A Szovjetunióban több mint hetven évig, a kelet-európai országokban mintegy negyven éven át szocialista rendszerek működtek. Történelmileg kevés volt ez az idő ahhoz, hogy kellően megközelítsék az ideális közösségi társadalmat. A tőkés rendszer évszázadok óta kísérletezik, országok egész során próbál ki újabb és újabb recepteket, mégis válságból válságba kerül.

A szocializmusnak, a közösségi társadalomnak nincs vége. Voltak és lesznek sikerek és kudarcok, egymást követik a forradalmi apály és dagály időszakai, de e folyamat történelmileg belátható időn belül elvezet a közösségi társadalom világméretű győzelméhez. Egyre nagyobb gazdagság egyre kevesebbek kezében, egyre nagyobb szegénység egyre több embernek, egyre növekvő lakosság és egyre pusztuló természeti környezet, egyre pusztítóbb haditechnika egyre kevesebbek kezében, egyre jobb technikai lehetőségek és egyre szűkülő demokrácia - ezek olyan ellentmondások, amelyek a tőkés rendszer lényegének tünetei, képtelen őket megoldani, mert képtelen az egyéni és csoport érdekeket a közjó érdekével összhangba hozni.

2.        Az egykori szocialista országok népei, köztük mi magyarok is, szocializmust építtettünk, és néhány évtized alatt jelentős sikereket értünk el.

A szocializmus - fennállásának első évtizedeitől fogva - munkát és megélhetést, létbiztonságot adott a szocialista országok lakosainak, azoknak a százmillióknak, akik sorsa korábban a nélkülözés, az éhezés és bizonytalanság volt. Ma milliók kerülnek az utcára, és a modern kapitalizmus nem tud értelmes munkát adni az embereknek.

A szocializmus megvalósította a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás régi munkásmozgalmi követelését. Ma az EU-ban az átlagos hivatalos heti munkaidő 48 óra, de kiszolgáltatottságuk miatt sokan kénytelenek több állást vállalni. Magyarországon sokan dolgoznak napi 12-16 órát, beleértve a szombatot és a vasárnapot is, egyszerűen azért, mert nincs más választásuk, féltik a munkahelyüket.

A szocializmus biztosította a tanulás, a kulturális felemelkedés lehetőségét a korábbi rendszer elnyomott rétegei számára. A szegény ember gyereke tanulhatott, a tehetség számított, nem a vagyon. A gyermek, a család a társadalmi gondoskodás középpontjába került. Ma a tanulásban is egyre inkább az dönt, hogy kinek mennyi pénze van. A tudás újra a gazdagok monopóliumává válik.

A szocializmus mindenki számára hozzáférhetővé tette az egészségügyet. Nem volt olyan ember, akit azért ne kezeltek volna időben, mert nem volt pénze. Ma az egészségügy egyre több területét privatizálják, egyre többet kell fizetni, ha nem akar a beteg hónapokat, sőt éveket várni a kezelésre. E közben az alapjogon járó ellátások színvonala egyre csökken.

A szocializmus először a történelemben nyugdíjat adott a társadalom legszélesebb rétegeinek, beleértve a parasztságot is. 55 éves kortól mehettek nyugdíjba a nők, 60 éves kortól a férfiak. Az állam biztosan garantálta a nyugdíjakat. Ma a nyugdíjkorhatár 65 év, és bizonytalan, hogy a következő nemzedékek valóban kapnak-e nyugdíjat.

A szocializmus viszonylag hosszú békés időszakokat biztosított, korlátok közé szorította a kapitalizmus agresszivitását. Európában több mint negyven éven át nem volt háború. Ahogy megszűnt a szocializmus, az USA és a NATO lerohanta Jugoszláviát. Magyarország a szocializmus évtizedei alatt egyetlen egyszer, 1968-ban vett részt külföldi katonai akcióban. Amióta Magyarország a NATO tagja, már háborúzott a Balkánon, Irakban, Afganisztánban, s még nincs vége.

A szocialista világrendszer léte nélkül a gyarmati országok csak később szabadultak volna fel, vagy talán ma is küzdenének a gyarmatosítók ellen. Ma az USA és tőkés szövetségesei büntetlenül hozhatnak létre újgyarmati bábállamokat Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában, Afganisztánban és másutt.

A tőkés országok dolgozói számára segítség volt a szocializmus léte. Másként senki sem kényszerítette volna a tőkés köröket azokra a szociális engedményekre, amelyeket a jóléti állam jelent. A szocialista világ példája nélkül nem lett volna „svéd csoda”, nem jött volna létre a „jóléti társadalom”. Ma, amikor ez a kényszer nem létezik, a tőke mindenütt megfosztja a dolgozókat a jóléti vívmányoktól. Növelik a munkaidőt, emelik a nyugdíjkorhatárt, elveszik a nyugdíjkedvezményeket, privatizálják a közszolgáltatást, csökkentik a szociális kiadásokat.

3.        A szocializmus nem oldott meg mindent. Nem tudta leküzdeni a szocialista országok öröklött fejletlenségét, bár sokat ledolgozott belőle.

Megszüntette a társadalmi termelés-egyéni kisajátítás ellentmondását. Társadalmasította a munkát, a végzett munkával mérve igazságossá tette az elosztást. A dolgozót, azonban mint fogyasztót tette érdekelté, és nem, mint termelőt. A dolgozók többsége elidegenedett a tulajdontól, ezért nem érzett felelősséget a közösségi tulajdonért.

Igaz, sikerült sok ígéretes megoldást talált. Például a háztáji gazdaság és a termelőszövetkezet összekapcsolása a magyar mezőgazdaságban kiemelte a nyomorból és elmaradottságból a magyar falut, és irigylésre méltó élelmiszerellátást biztosított az egész országnak.

A szocializmus nem tudta megoldani a nemzetiségi problémákat, így a külföldi magyarság gondjait sem, de enyhítette őket. A szocializmusban az adott ország feladata volt a nemzetiségek jogainak biztosítása, kinek, kinek a saját szülőföldjén. A történelmi sebekről nem beszélt, ugyanakkor világossá tette, hogy magyar és román, magyar és szlovák nem akkor fog jobban élni, ha gyűlölik egymást, hanem akkor, ha mindenütt nő a gazdaság teljesítménye, emelkedik az életszínvonal.

A szocializmus nem tudott olyan politikai rendszert létrehozni, amely automatikusan kizárja a demokrácia mindenfajta megsértését, de ennek leglényegesebb feltételét megteremtette: a hatalom a nép kezében volt. A nép képviseleti úton vett részt az ország irányításában, és közvetlenül a munkahelyi irányításában, az üzemi demokrácia intézményein keresztül.

Nem sikerült azonban olyan hatalmi struktúrát kialakítani, ami biztosította volna dolgozók közvetlen részvételét a hatalom gyakorlásában, és megakadályozni volna a kontraszelekciót, párt- és állami nomenklatúra kialakulását, amiből az új tőkésosztály lett.

A szocializmus bizonyította, hogy az emberért van, míg a kapitalizmus a tőkéért, a tőke gazdagodásáért. A szocializmus eddigi rövid létezése alatt nem számolhatta fel az évezredes emberi gyengeségeket, a történelmi szereplők hatalomvágyát, az alárendeltek szolgalelkűségét, nem akadályozta meg az erőszakot, nem zárta ki a személyes diktatúra lehetőségét.

A kapitalizmus ugyanebben az időszakban bizonyította, hogy - hiába a nagyobb történelmi múlt, hiába a demokrácia terén szerzett tapasztalata, hiába a több pénz és a gazdagság - nem tudja, és nem akarja megakadályozni a háborúkat, a néppusztítást, a fasizmust. Éppen azért nem, mert mindez a tőke lényegéből fakad. A szocializmust meg lehet szabadítani a lényegétől idegen rárakódásoktól, a kapitalizmus nem képes tartós öngyógyításra, nekünk kell leváltanunk.

II.               Miért szenvedett átmenetileg vereséget a szocializmus?

1.        A szocializmus 1917-ben Oroszországban győzelemre jutott. 1945-ben Magyarországon és más kelet-európai országokban, majd 1949-ben Kínában ugyancsak győzött a szocialista forradalom.

A tőke az első pillanattól arra törekedett, hogy visszaszerezze elveszített pozícióit. Mi, magyarok jól emlékszünk, hogy 1919-ben Magyarországon vérbe fojtották a Tanácsköztársaságot, és egy negyedszázadra hatalomra juttatták Horthy Miklóst.

A tőke éppen azért, hogy végezzen a Szovjetunióval, a kommunistákkal, rászabadította a világra a fasizmust. Az európai nagytőke pénze és támogatása nélkül soha nem lett volna Mussolini és Hitler. A tőke nem törődött azzal, hogy a fasizmus háborúkhoz és tízmilliók pusztulásához vezetett. A tőke a fasizmus szellemét az óta sem zárta vissza maradéktalanul a palackba. Mindig akkor veszi elő, amikor szüksége van rá. A tőke pénze és támogatása nélkül nem lett volna Pinochet Chilében, nem lettek volna "fekete ezredesek" Görögországban, nem fenyegetőznének szélsőjobboldali, nacionalista és fasiszta elemek napjainkban.
 

A tőke a történelmi ellentámadás jegyében indította el a harmadik világháborút, azaz a hidegháborút (1946-1990). A tőkés erők első kísérletei a szocialista forradalmak megállítására kudarcot vallottak, sőt a szocializmus erői gyarapodtak. 1953-ban, a koreai háború végén Koreát ugyan sikerült két részre osztani, de nem sikerült a szocialista Koreát, a KNDK-t eltörölni a Föld felszínéről. A vietnami nép, a szocialista Vietnam történelmi győzelmet aratott a franciák felett 1954-ben, majd 1975-ben az USA felett. 1959-ben megszületett a szocialista Kuba, majd a szocialista Laosz.

1956-ban szocializmus erői Magyarországon és Kelet-Európában megvédték a munkás-paraszt hatalmat. Ennek jelentőségén mit sem változtat az, hogy ez a Szovjetunió, a szovjet fegyveres erők segítségével történt. 1961-ben az amerikai tőkés erők a kubai szocializmust akarták megfojtani. Sikertelenül! Kuba - bár folyamatos amerikai blokád alatt - de ma is él.

1968-ban a tőkés erők újabb vállalkozásba kezdtek a szocializmus megdöntésére. A cél a szocialista Csehszlovákia megdöntése, és ezen keresztül az egész szocialista világra kiterjedő láncreakció elindítása volt. Ezzel üzentek saját népeiknek is, a párizsi munkásságnak és ifjúságnak is, amely 1968-ban kis híján forradalmat robbantott ki. Világossá tették, hogy a tőke bármi áron megvédi a kapitalizmust. 1968-ban azonban ismételten sikerült megvédeni a szocializmust. Az imperializmus Európában a következő mintegy két évtizedben nem mert újabb ellenforradalmat kirobbantani.

2.        Miért volt képes a szocializmus ebben az időszakban megvédeni önmagát?

2.1     Mindenekelőtt azért, mert a Szovjetunió, Kína és a többi szocialista ország megteremtette a katonai erőegyensúlyt. A szocializmus legyőzése katonai erővel a tőke számára olyan áldozatokkal járt volna, amelyet nem mert vállalni. A katonai erőegyensúly gazdasági hátterét a szocialista országok gazdasági sikerei, népeik önfeláldozó erőfeszítései jelentették.

2.2     Fontos szerepe volt annak, hogy ebben az időszakban a szocialista országok alapvetően egy irányba haladtak, egymást segítették és támogatták. A 60-as évekig a Szovjetunió és Kína álláspontja szinte azonos volt, szövetségesek és barátok voltak. Így, az 1956-os magyarországi eseményeket a más területen meglévő különbségek ellenére azonosan ítélte meg a Szovjetunió, Kína, Jugoszlávia, ami elengedhetetlen feltétele volt az összehangolt fellépésnek.

2.3     Nagy jelentősége volt annak, hogy a nemzetközi munkásmozgalom pártjai a 60-as évek végéig alapvetően egységesen léptek fel. A kommunista pártok a Szovjetuniót és Kínát barátnak, a kapitalizmust pedig ellenségnek tekintették. Ezt jelezte a munkáspártok 1957-es és 1969-es moszkvai világtalálkozója is.

3.        1989-91 között azonban a tőkés erők megdöntötték a szocializmust Magyarországon és más kelet-európai országokban. Elérték a Szovjetunió feloszlatását. Ezzel megszüntették a szocialista országok integrációs szervezeteit, a Varsói Szerződést (1955-1991) és a KGST-t (1949-1991) is. Ázsiában és Latin-Amerikában nem tudták felszámolni a szocialista rendszereket, de politikai, gazdasági és katonai nyomással korlátozták mozgásterüket.

Miért sikerült a tőkének átmeneti győzelmet aratnia a szocializmus felett?

3.1     A tőkés országok elvileg új módszereket vetettek be, totális médiaháborút indítottak. A médiaháború ugyanazon célokat követte, mint minden más háború, így méreteit és totális jellege alapján joggal nevezhető a negyedik világháborúnak.

3.2     Megszűnt a katonai erőegyensúly. A tőkés erőknek már nem volt félni valójuk egy esetleges világméretű háború kirobbantásától, mert az erőviszonyok eltolódása miatt biztosak voltak saját győzelmükben.

A katonai erőegyensúly nem azért szűnt meg, mert a Szovjetunió és a szocialista világ nem bírta a fegyverkezési versenyt. Bírta volna tovább is, bár természetesen nehezebben, mint a nagyobb gazdasági háttérrel rendelkező USA. 

Az erőegyensúly megszűnéséhez politikai okok vezettek. A Szovjetunió vezetésében a 60-as évektől kezdve fokozatosan kialakult az a nézet, hogy a szocialista forradalmak eredményesen folytatódnak, a gyarmati országok felszabadulnak, és ilyen helyzetben lehetőség van katonai téren, a fegyverkezésben engedményeket tenni a Nyugatnak. A szovjet vezetés elutasította a kínai vezetés véleményét, amely az imperializmus elleni határozott küzdelmet követelte. Ez volt a békés egymás mellett élés elvének téves és helytelen értelmezése.

A Szovjetunió leszerelte szárazföldi erőinek és haditengerészetének jelentős részét. A 60-és évek végétől pedig olyan fegyverzetkorlátozási és leszerelési megállapodások egész sorát kötötte az USA-val, amelyek megbontották a nehezen létrejött katonai egyensúlyt, sőt sebezhetővé tették a Szovjetuniót. Nem a leszerelés volt a hiba, hanem az amerikaiaknak tett egyoldalú engedmények egész sora. A katonai erőegyensúly nélkül a szocialista világ minden más területen támadhatóvá vált, hiszen éppen ezzel az eszközzel gyakorolt legnagyobb hatást a kapitalista országokra.

3.3     Az 1989-91-es tőkés rendszerváltások kiváltó okai közé tartozik az is, hogy az imperialista erők koncentrált, gazdasági, katonai, ideológiai, politikai támadást indítottak a szocialista világ ellen. A tőkés alapítványok, mint egykor a hittérítők, már jóval a gyarmatosítók előtt megjelentek a szocialista országokban, és előkészítették a szellemi ellenforradalmat. Fellazították a szocialista országok társadalmát. Az értelmiséggel, a politikai vezetők egy részével elhitették, hogy a szocializmus hibáira nincs más megoldás, mint a kapitalizmus bevezetése. Tanulva 1956 és 1968 tapasztalataiból, az embereket nem állították választás elé, nem kellett kapitalizmus és szocializmus közül választani, nem voltak barikádok, csak békés rendszerváltásnak nevezett ellenforradalmak.

3.4     Az okok között nem lehet hallgatni arról, hogy a 70-es években a kőolaj árának emelkedése miatt hatalmas pénzkészletek halmozódtak fel a tőkés világban. Ezt arra használták, hogy kölcsönök felvételére bírják rá a gondokkal küzdő szocialista országokat. A kedvező kölcsönökről hamarosan kiderült, hogy igazából arra valók, hogy politikai engedményeket zsaroljanak ki. Ma Magyarország sokkal többel tartozik a világnak, mint 1990-ben, mégsem akarják a jelenlegi rendszert megdönteni.

A szocialista rendszer idején felvett kölcsönöket a gazdaság fejlesztésére és az életszínvonal fenntartására fordították. A hitelek az állami vagyon gyarapították, gyárak, lakótelepek épültek. A rendszer tudatosan nem hárította át a lakosságra az energia-árak emelkedését, s a különbséget a hitelekből fedezte. Ez különbözik attól, ami 1990 óta történt. A tőkés rendszer ma azért vesz fel újabb hiteleket, hogy a régieket törlessze. Az állami vagyon privatizálásából fizeti az adósságot, az állami vagyon így eltűnik. Az adósság jelentős részét végül is az emberekkel fizetteti meg. Ez a különbség a rendszerek közötti különbségből adódik.

3.5     A tőkés ellenforradalmakat nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett volna végrehajtani, ha az egyes szocialista országokban nem lettek volna belső okok is. A döntő belső okot abban kell keresni, hogy a szocialista országok vezetésében kialakult egy reformista-opportunista szárny, amely fokozatosan feladta a szocializmus pozícióit.

E folyamat már az SZKP 20. kongresszusával elindult. Sztálin bűnössé nyilvánítása döntően nem a szocializmus további fejlődését szolgálta, hanem Hruscsov, illetve az általa képviselt szocializmus-felfogás győzelmét. Nem véletlen, hogy a nemzetközi mozgalom számos pártja, a kínaiaktól kezdve a brazilokig sohasem azonosult a szovjet párt 1956-os határozataival. Sztálin jogos és helyes bírálatát arra használták, hogy életműve pozitív elemeit is elvessék, megfosszák a szocialista országok társadalmát a biztos történelmi tudattól.

Később a gorbacsovi peresztrojka, a glasznoszty, a korszerűsítés, az Európához való közeledés címén bevezették a többpártrendszert, engedélyezték, sőt támogatták a szocializmussal szemben fellépő pártok működését. A depolitizálás hamis jelszavával a hadsereget, a nemzetbiztonsági szerveket kivonták a párt és a nép ellenőrzése alól. A rendszerváltásokat a reformista-opportunista erők készítették elő és hajtották végre lényegében mindenütt. Ezek az erők tudatosan átlépték azt a határt, amikor már nem a szocializmus reformjáról, hanem a tőkés rendszer bevezetéséről beszélünk.

A 20. kongresszus után egyre inkább alábecsülték az osztályharc szükségességét. Figyelmen kívül hagyják, hogy a régi uralkodó osztályok képviselői és azok leszármazottjai még éltek, a piacgazdasági elemek alkalmazása pedig a polgári erők újjászületését is elősegíti. A pártokat nem készítik fel a tényleges osztályharcra. Az osztályharc jelenlétét tagadták az MSZMP vezetői is 1986-89-ben, akik ellenfélnek, sőt partnernek tekintették a hatalom megszerzésére szervezkedő polgári ellenzéket. A következményeket valamennyien elszenvedjük.

A magyar és nemzetközi mozgalom tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy az emberek meggyőzése és más politikai eszközök jelentik a leghatékonyabb eszközt. Nem azonosulhatunk az erőszak mértéktelen alkalmazásával, sem a sztálini korszak törvénytelenségeivel, sem a Rákosi korszak bűneivel. Tudni kell azonban, hogy a tőke soha sem mondott le az erőszak alkalmazásáról. A kapitalizmus ellen küzdő erőket igyekeznek a jog, a média, a pénz eszközével elfojtani, de nem riadnak vissza a börtönök, a kivégzések, az államcsínyek, a terror, az erőszak alkalmazásától sem. A kizsákmányoltak osztályának, a munkásságnak mindig készen kell lennie arra, hogy megvédje önmagát.

3.6     Nem hallgatható el a kommunista erők felelőssége sem. A kormányzó kommunista pártok kommunista erői fokozatosan elszigetelődtek. Ennek oka az is, hogy vezetőik elszakadtak a néptől, nem érzékelték az emberek hangulatát. Ez tette lehetetlenné a tömegek mozgósítását Magyarországon 1989-ben, vagy Oroszországban 1991-ben. Az egykor, a munkásosztályból verbuválódott vezetők elvesztették érzékenységüket a munkásság problémái iránt. Gyermekeik, a felnövekvő új nemzedékek technokratákká váltak, elveszítették a szocializmusba vetett hitet.

A tőkés kulturális és eszmei offenzíva ellensúlyozására nem volt hatékony szocialista kulturális és szellemi offenzíva. Hagyták, hogy a lakosság jelentős része a nyugati divat, a tőkés szellemi befolyások alá kerüljön. A közvéleményben nem tudatosult, hogy a nyugat-európai államok jóléti vívmányait jórészt a szocialista országok példája kényszerítette ki. A kommunista erők nem voltak képesek megszervezni a dolgozók tömeges ellenállását az ellenforradalom támadásával szemben.

3.7     Szerepe volt annak is, hogy a szocialista országok korábbi egysége megbomlott. A 60-as évektől a Szovjetunió és Kína között ellenséges viszony alakult ki. Az imperialista erők folyamatosan kijátszhatták a kínai kártyát a Szovjetunió ellen, az orosz kártyát Kína ellen. Jugoszlávia, Albánia, a KNDK végleg kívül maradt a szocialista országok együttműködési rendszerén, Románia pedig külön utas politikát folytatott.

3.8     Nem elhanyagolható szerepet játszott az is, hogy a nemzetközi munkásmozgalom korábbi egysége megszűnt. Az 1960-as évektől az SZKP és a Kínai KP teljes mértékben eltávolodott egymástól, és ez megosztotta a mozgalmat. A gorbacsovi vezetés nem kereste a kibékülés és a fenyegető ellenforradalom elleni közös fellépés lehetőségét, sőt 1989-ben a kínaiakra akarták erőltetni saját peresztrojka-koncepciójukat.

Az SZKP a szovjet politikai gondolkodás tételeit dogmaként igyekezett elfogadtatni a nemzetközi mozgalommal, és ez jelentős mértékben sikerült is. A nemzeti sajátosságokra épülő szocializmus elfogadhatatlan volt az SZKP számára. Ez kizárta azt is, hogy a kínai, vietnami, jugoszláv és más nemzeti koncepciók egymást gazdagítsák.

Ez az időszak együtt járt a nyugat-európai kommunista pártok társadalmi bázisának átalakulásával, az értelmiségi befolyás növekedésével, a tényleges munkástömegek arányának csökkenésével. Európában kialakultak az eurókommunista pártok, amelyek elutasították a Nagy Október forradalmasító hatását, a szocialista országok tapasztalatait, abszolutizálták a nyugat-európai országok sajátosságait, és revízió alá vették az alapvető marxista tételeket. Ezek a nézetek mind a mai napig károsan hatnak az európai kommunista mozgalomra, akadályozzák a munkásság harcát, azt az illúziót keltik, hogy a polgári demokratikus rendszerbe való integrálódás útján el lehet jutni a szocializmusba, azaz egy szép napon polgári demokratikus választások útján be lehet vezetni a szocializmust.

III.              A magyarországi szocializmus történelmi tanulságai

1.        Magyarországon a közösségi társadalom sajátos módon jött létre. Európa háború utáni rendjét a győztes hatalmak megállapodásai, köztük az 1945. évi jaltai megállapodás szabályozta. A szocialista Szovjetunió a nemzetközi jog adta lehetőséget felhasználva elősegítette, hogy Kelet-Európa népei megszabaduljanak a feudalizmus maradványaitól és a tőkés kizsákmányolástól. 1945-48 között Kelet-Európában, köztük Magyarországon, győzött a szocialista forradalom. Új szocialista országok születtek.

A magyar munkásság is megharcolta a maga forradalmát. 1945-48 között jelentős nemzeti feladatokat teljesített: földhöz juttatta a parasztságot, választójogot adott a széles tömegeknek, létrehozta a népi-demokratikus államot. Példát mutatott abból, hogy a nemzet felemelkedése érdekében lehetséges a különböző ideológiájú pártok együttműködése.

A magyar munkásság a szocialista forradalmat ennek ellenére szinte ajándékba kapta a történelemtől. Sem Magyarországon, sem Közép-Európa más országaiban a szocializmus kivívása nem kapcsolódott össze olyan közös nemzeti feladatokkal, mint a gyarmati sors megszüntetése, az állami függetlenség kivívása. A könnyen kapott szocializmust könnyedén is adták fel negyven évvel később.

2.        Magyarország a fejletlen országok közé tartozott 1945-ben.  Magyarország lemaradása a nyugat-európai országokhoz képest nem a szocializmussal kezdődött, hanem történelmi fejlődésének következménye. Elég a tatárjárásra, a török hódoltságra, az osztrák uralomra gondolni. Magyarországon a kapitalizmus is később alakult ki, mint Nyugat Európában. A szocializmus nem növelte a lemaradást, hanem ellenkezőleg, csökkentette.

3.        1948-49-ben a kommunista párt szövetségeseivel együtt többségbe kerül a hatalomban, a szocializmus békés úton győzelemre jut.  A gazdaság terén felszámolják a tőkés magántulajdon többségét, a gazdaság, a tulajdon zöme közösségi tulajdonba kerül. Ennek Magyarországon két formája alakul ki: az állami és a szövetkezeti tulajdon. Kulturális téren elindul a tömegek bevonása az oktatásba, szegények milliói jutnak iskolai végzettséghez, sőt egyetemi diplomához. A külpolitika terén is irányváltást hajtanak végre. Magyarország szövetségese nem a tőkés Nyugat, hanem a szocialista Kelet, mindenekelőtt a Szovjetunió. 1949-ben létrejön a gazdasági integrációs szervezet, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST), 1955-ben pedig a katonai szervezet, a Varsói Szerződés. Mindez együttvéve jelenti, hogy Magyarország a szocializmus útjára tért. 1990-ben ennek fordítottja történik, visszatérítve Magyarországot a kapitalizmus útjára.

4.        Az ötvenes évek kommunista pártja a Magyar Dolgozók Pártja.  A Magyar Dolgozók Pártja 1948. júniusában jön létre. Politikailag ez azt jelenti, hogy a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt balszárnya egyesül a hatalom megtartására és gyakorlására. Szervezetileg azt jelenti, hogy a kommunista szervezetek magukba olvasztják a szociáldemokratákat. Mint tudjuk, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején pont a fordítottja történik. Miért kötnek kompromisszumot a kommunisták és a szociáldemokraták, illetve azok balszárnya? Nos, azért, mert tudják, hogy a baloldali szavazótábort csak így tudják egyesíteni, ez pedig feltétele a polgári pártok legyőzésének. Bíznak-e egymásban? Nyilvánvalóan nem. A kommunisták tudják, hogy 1919-ben a szociáldemokraták árulták el a Tanácsköztársaságot. Nem feledkeznek meg arról sem, hogy 1919 augusztusában a Peidl Gyula vezette szociáldemokrata kormány néhány nap alatt megsemmisíti a Tanácsköztársaság valamennyi intézkedését. Nehezen élték meg azt is, hogy a Bethlen-Peyer paktum nyomán a szocdemek a parlamentben voltak, a kommunisták pedig a börtönben.

A szocdemek fenntartással kezelik, hogy a kommunisták meghatározó emberei a Szovjetunióból jöttek. Idegen nekik a kommunisták belső zártsága. A magyarországi szociáldemokráciában nagy hagyománya van a munkásotthonoknak, vitakluboknak és más kötetlen formáknak. Idegen Sztálin, és persze Rákosi személyének dicsőítése is, ilyesmi náluk nincs. Nyilván van félelem is bennük, mert tudják, hogy a kommunisták – a szó jó és rossz értelmében – nagyon következetesen küzdenek céljaik eléréséért.

1948-ban hibáznak elődeink, amikor egyesítik a két pártot. Soha nem tudják egymást teljesen elfogadni. A kommunista vezetés is idegen testként kezeli a szocdemeket. Az 50-es években sokan közülük börtönbe kerülnek. 1957 után már ilyen veszély nincs, de a kádári MSZMP csak nagyon korlátozottan engedi őket funkciókhoz. De ami ennél fontosabb: a két mozgalom egyszerű hívei soha sem veszik át egymás értékeit.

Mai szemmel nézve úgy tűnik, helyesebb lett volna, ha a két párt koalícióra lép egymással. Ha a szocializmus politikai rendszerén belül kialakítanak olyan váltógazdaságot, mint ami a kapitalizmusban van.

5.        Az MDP történelmi érdeme, hogy jól vagy rosszul, de elindítja Magyarországon a szocializmust. A szocializmus a társadalom többségének többet ad, mint a megelőző rendszerek. A szocialista építésben nincs a magyar kommunistáknak tapasztalatuk, ezért kézenfekvő, hogy átveszik a gyakorlatban már létező szovjet megoldásokat. A moszkvai tervező asztalon született, és a szovjet sajátosságokhoz igazodó megoldások a magyar valóságba nem mindig illettek bele. A szovjet példa egyszerű átvétele, a helyi sajátosságok figyelmen kívül hagyása, hiba volt.

Az ötvenes években a szocializmus építésében számos torzulás következik be. Először is, működtek ugyan a kollektív vezetés intézményei, de az alapvető döntéseket négy ember, Rákosi, Gerő, Farkas és Révai hozták. Ennek középpontjában a főtitkár, Rákosi állt. Rákosi számos kérdésben személyesen döntött. Másodszor, a pártvezetés, személyesen Rákosi átvette a kormány, az állami szervek funkcióit. Harmadszor, a vezetés fokozatosan elszakadt a tömegektől, aminek következtében számos rossz döntést hoznak.

Sok oka van annak, hogy ilyen helyzet jöhet létre 1948-56 között. Nem vitatható, hogy szükség van a hatalom bizonyos koncentrálására, hiszen, sose feledjük, ez a hidegháború, a nemzetközi és a hazai osztályharc legkeményebb időszaka. Másrészt, Rákosi és vezetőtársai előszeretettel másolják azt, amit láttak a Szovjetunióban. A felelősséget nem lehet a szovjetekre kenni, de tény, hogy akkor csak ez a tapasztalat állt rendelkezésre. Harmadrészt, és ez nagyon fontos: ekkoriban még túl fiatalok a szocializmus politikai intézményei. Három-négy év után nem lehet elvárni, hogy egy elvileg is új gépezet jól működjön. Mindebből következik két dolog: a személyi kultusz, a politikai intézmények torzulása nem a szocializmus, mint rendszer következménye. Másrészt, ami megtörtént a szocializmus kezdeti szakaszában, az – éppen a tapasztalatok birtokában – elkerülhető a jövőben, egy új szocialista társadalom megteremtésekor.

Az ötvenes évek törvénysértéseire, a Rajk-perre, és más koncepciós perekre nincs mentség. Az 50-es évek törvénysértései nem a szocialista rendszerből következtek. Rákosi és vezető társainak diktatórikus vezetése sem a rendszer következménye, hanem az ő személyes hibájuk. Az azonban igaz, hogy az 50-es években még nem alakult ki olyan rendszer, amely automatikusan leleplezi az egyéni hibákat és bűnöket.

6.        Az MDP Központi Vezetősége 1953. júniusában feltárja a szocialista építés torzulásait, de a helyes elemzést nem követik helyes lépések. Sztálin halála után Nagy Imre miniszterelnöksége alatt megkezdődik a kihátrálás a szocializmusból. Nagy Imre leváltása nem hozza meg a kívánt eredményt, mivel Rákosi irányításával a szocializmus helyreállítása címén a korábbi, helytelennek bizonyult módszerek kerülnek ismét előtérbe. Ez vezet el ahhoz, hogy az ötvenes évek közepére válság alakul ki. A létszámában túlságosan nagyra növekedett MDP elveszíti élcsapat jellegét, nem képes ellátni a társadalom vezetését, választ adni az emberek elégedetlenségére.

7.        Ezt a helyzetet használja ki a nemzetközi imperializmus és a magyarországi tőkés erők, és tesznek kísérletet 1956-ban a szocializmus megdöntésére. Az 1956-os események népi elégedetlenséggel kezdődnek. Az emberek jogosan tiltakoznak a demokrácia korlátozása, a nehéz életviszonyok, a hatalom önkényeskedései miatt. A népi elégedetlenség azonban hamarosan tőkés ellenforradalommá növi ki magát.

Az MDP történelmi hibája, hogy felrúgja saját maga szabályait, megsérti a szocializmus eszméit, s ezért végül képtelen lesz megvédeni a szocializmust. 1956 eseményei elsodorják. Helyébe lép az MSZMP.

8.        Az MSZMP vezetésében folyamatosan két irányzat van jelen: egy forradalmi, marxista irányzat és egy kispolgári-szociáldemokrata-liberális. A liberálisok jelenléte magyar sajátosság.

A forradalmi-marxista irányzat Kádár János vezetésével vállalta 1956-ban az osztályharcot, helyre állította a szocializmust. Az MSZMP a 60-as évektől átformálta a falut, az egyéni parasztság szövetkezetekbe tömörült. Nagy ipari üzemek egész sora született, erős munkásbázissal.

A kispolgári-szociáldemokrata-liberális irányzat - felismerve a nemzetközi és a hazai erőviszonyokat – 1956-57-ben kiegyezett a forradalmi-marxista szárnnyal. Az 1960-as évektől azonban fokozatosan felerősödött a kispolgári-szociáldemokrata-liberális szárny.  Ők voltak a gazdasági reformok fő hangadói. A szocializmus tényleges gazdasági problémái megoldásának szükségességét arra használták, hogy egyre nagyobb mértékben vegyék át a tőkés gazdaság elemeit. Lenin tételét az „új gazdaságpolitikáról”, azaz a tőkés módszerek alkalmazásáról abszolutizálták. Tudatosan elfelejtik, hogy a szocializmus alaptörvénye nem a piachoz kapcsolódik, lényege nem a pénz. A szocializmus lényege a maximális profit helyett a társadalom anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítése.

Az MSZMP vezetése kommunista részének ébersége fokozatosan csökken. Az 1968-as reformok nemzetközi elismerése, a valódi gazdasági eredmények késlekedése ellenére azt a hitet erősítik, hogy a magyar út helyes. A tőkés világ pozitív reagálása megtéveszti s pártvezetés többségét. Megfeledkeznek arról az alapvető tényről, hogy a tőkés világ nem azért támogat bármit is egy szocialista országban, legyen az a magyarországi gazdasági reform, hogy erősödjék a szocializmus, hanem azért, hogy fokozatosan fellazítsák a szocializmust, és előkészítsék a talajt a közösségi társadalom megdöntésére, a kapitalizmus bevezetésére.

A 70-es években történnek lépések, mindenek előtt az 1972-es KB-határozattal arra, hogy a vezetés felmérje a gazdasági reform valóságos hatásait, és egyúttal arra is, hogy az életszínvonal terén is jelentősen felzárkózó parasztság mellett az 50 nagyüzem dolgozói, és általában a munkásosztály is nyertese legyen a reformnak. A pártvezetésre azonban egyre nagyobb hatást gyakorol a liberális gazdasági ideológiát valló és polgári életvitelű értelmiség. Ezért válik erősebbé a „a reform folytatása” mellett kiálló másik szárny befolyása.

9.        Az MSZMP vezetésének kommunista része a 70-es évektől véglegesnek és visszafordíthatatlannak tekinti a szocializmust Magyarországon.  Uralkodóvá válik az a nézet, hogy a belső ellenzéki erők nem jelentek életveszélyt a szocializmusra, velük szemben nincs szükség osztályharcra. Jellemző, hogy a pártvezetésben nem az adminisztratív terület foglalkozik velük, hanem a liberális ellenőrzés alatt álló kulturális osztály.

A párt- és állami vezetők egy része kispolgári életmódot vesz fel, hatalmát vagyonszerzésre használja, sokan közülük pökhendi kiskirályokká válnak. A vezetés egy része gondolkodásában, életvitelében elszakad a tömegektől, félredobja a párt és a munkásmozgalom értékeit.

A pártvezetés elhanyagolja a párttagság, és általában a dolgozó osztályok osztályharcos nevelését. Az a helyes döntés, hogy a munkásoknak telkeket osztogatnak, kocsihoz juttatják őket, a visszájára fordul.  A munkásosztály fokozatosan kispolgárosodik. Nem sikerül megértetni a dolgozókkal, hogy mindezt azért kapják, mert munkáshatalom, szocializmus van.

10.    Az MSZMP vezetése súlyos hibát követ el, amikor engedi, hogy Magyarország az 1970-es évektől egyre nagyobb mértékben nyugati kölcsönöket vegyen fel. A 70-es években az olajárak növekedése miatt hatalmas szabad pénzek halmozódnak fel nyugaton. A tőkés erők keresik e pénzek felhasználásának lehetőségét. A pártvezetés szociáldemokrata-kispolgári része összefogva a liberális közgazdász és más értelmiségi körökkel meggyőzik a pártvezetést, személyesen Kádár Jánost, hogy a hitelfelvételnek nincsenek veszélyei. A valóságban Magyarország egyre inkább alkalmazkodik a nyugati tőkés erők elvárásaihoz, és megkezdődik a tőkés gazdaság elemeinek egyre nagyobb mértékű átvétele. A különböző rejtett vállalkozási formák engedélyezésével, a kétszintű bankrendszer bevezetésével, a társadalombiztosítási rendszer átalakítását megalapozó lépésekkel megkezdődik a kihátrálás a szocializmusból.

11.     A Kádár János vezette MSZMP nem képes a belső megújulásra. A munkásmozgalom első nemzedékei, amelyek átélték a szocializmusért vívott harc tapasztalatait, kiszorulnak a vezetésből. Helyükre új nemzedékek lépnek, amelyeknek nincsenek osztályharcos tapasztalataik. A pártvezetés fokozatosan elszakad a tömegektől. Megszületnek a pragmatikus vezetők, akik később szerepet vállalnak a rendszerváltásban, majd később MSZP-s vezetőkként okoznak felbecsülhetetlen károkat az országnak, a baloldalnak.

IV.             Mi történt 1989-90-ben?

1.        1989-90-ben megváltozott a társadalmi rendszer, a közösségi társadalomból átléptünk a tőke, a pénz társadalmába, a kapitalizmusba. Nem volt háború, nem dörögtek a fegyverek. Csak azt vettük észre, hogy egyik nap országunk neve még Népköztársaság, a következő napon már Köztársaság. Egyik héten még állami üzemekbe mentünk dolgozni, a következő héten már privatizált kft volt a munkahelyünk.

Ugyan abban az országban éltünk, de nem egyformán éltük meg a tőkés rendszerváltást. A rendszerváltó értelmiség, a magyar és külföldi tőkések számára „dicsőséges forradalom” volt, úgymond "visszatérés Európába”.

A dolgozó emberek számára a rendszerváltás a biztos munkahely, a kiszámítható jövő, az ingyenes egészségügy és oktatás, és a szocializmus más értékeinek elvesztését jelentette. Még akkor is, ha ezt sokan nem ismerték fel, s abban reménykedtek, hogy a régiből megmarad minden, ami jó volt, és hozzájön az, ami az újban jónak tűnt.

2.        A tőkés rendszerváltás politikai téren szétzúzta a szocializmus politikai rendszerét. Korábban minden hatalom a dolgozó népé volt.  A dolgozó emberek képviselői döntöttek a parlamentben, az önkormányzatokban. Ma a tőkések, a gazdagok képviselői, hivatásos politikusok vannak ott, és döntenek a mi sorsunkról is.

A tőkés rendszerváltás felszámolta a szocializmus gazdasági alapjait, és létrehozta a tőkés rendszer gazdaságát. Korábban az üzemek, a vállalatok a közösség, az állam, a szövetkezetek tulajdonában voltak. Ma a gazdaság zöme a magántőke tulajdona. Korábban nem voltak külföldi cégek Magyarországon, ma a bankok, az ipari üzemek nagy része külföldiek kezében van, és ők viszik el a hasznot.

A rendszerváltás nem volt forradalom. A forradalom lényege éppen az, hogy egy régi, elavult társadalmi rendszer helyébe egy újat, egy jobbat hoz. 1989-90 nem vitte előre az országot, hanem súlyos károkat okozott. Az ország élete más irányt vett, de nem jobbat.

A rendszerváltók a szocializmus megdöntésére és a kapitalizmus bevezetésére 1989-90-ben ravasz taktikát alkalmaztak, a békés rendszerváltás taktikáját. Senki sem mondta azt, hogy kapitalizmus lesz, mindenki csak Európáról, demokráciáról, jólétről, szociális piacgazdaságról beszélt. Az emberek nagy része elhitte.

V.               Kik csinálták a tőkés rendszerváltást?

1.     A rendszerváltást nem lehetett volna békésen végrehajtani, ha erős kommunista párt vezeti 1989-90-ben az országot. Az MSZMP azonban erre az időre megroppant, elvesztette világos marxista-leninista jellegét. A pártvezetés forradalmi-marxista erői fokozatosan adták fel állásaikat, és hátráltak ki a szocializmusból.

A pártvezetés teret engedett a reformköri mozgalomnak, amely nyílt célja a párt szétverése volt. A KISZ-t és a szakszervezeteket leválasztották a párt oldaláról, sőt szembeállították vele. Meghirdették és végrehajtották a Magyar Néphadsereg depolitizálását. azaz "politikától való mentesítését". Az állambiztonsági szerveket kitették a polgári ellenzék folyamatos támadásainak. A Munkásőrséget leszerelték. 1989 végére a munkás-paraszt hatalom védtelen maradt.

A vezetés kispolgári-szociáldemokrata-liberális irányzata pedig egyre erőteljesebb támadásba indult. Végül kiegyezett a nemzetközi nagytőke képviselőivel és a hazai polgári ellenzékkel. A kiegyezés azt jelentette, hogy az MSZMP békésen átadta a hatalmat, a rendszerváltásban résztvevő egykori MSZMP-s káderek pedig beilleszkedhettek a kapitalizmusba.

A párttitkár, az igazgató privatizálta a gyárat, tőkés lett.  A tőkés bank hitelezte a privatizációt. A tőkés elzavarta a dolgozókat, eladt