"Egyenes derékkal jöttem"
José Martí halálának évfordulójára
(Havanna, 1853. január 28 - Dos Rios, 1895, május 19)
Kubai Petőfi? Valamennyi nemzetnek megvannak a nagy hősei, akik többnyire a harctéren estek el és lángoló szívük a nemzet, az ország felett lebeg, mintegy figyelmeztetésül.
José Martí húsz esztendős sem volt, mikor kényszermunkára ítélték és egy kőfejtőben kellett robotolnia, hogy örökre elfelejtse a szabadságért és függetlenségért folytatott küzdelmet. Ő azonban lángoszloppá erősödött.
A jövő héten postázzák a szociális kérdőíveket, mind a nyolcmilliót. Nem tudom, hogy jó esetnek számít-e, ha annyian küldik vissza, mint az alkotmányozó kvízt, de vegyük azt, hogy úgy 900 ezren ismét veszik a fáradságot, és megnyalják a válaszborítékot. Akkor jöhet Szíjjártó, aki elmondja ugyanazt, amit tegnap is idéztünk tõle: "példátlan siker, hogy egymillió emberrel konzultáltak fontos társadalmi kérdésekrõl". Most június közepéig várják a válaszokat, és a hó végére már összesíti is a kormány a kérdõíveket, "az eredményt pedig figyelembe veszik a törvényjavaslatoknál".
NeM az eU-Ra!
MeRT TöNKReTeTTe a MaGyaR
MezőGazDaSÁGOt
éS MeGSeMMiSíTeTTe a hazai iPaRT!
1. Mert szabad verseny néven kiszolgáltatták Magyaror-
szágot a multinacionális cégek uralmának azáltal, hogy
szétverték a magyar gazdaságot!
2. Mert miatta adósodott el az állam és a lakosság oly
mértékben, mely a Kádár-korszakban felvett kölcsönök
többszörösét teszik ki!
3. Mert növekedő munkanélküliséget, romló egészségügyet
és további privatizációt kényszerít Magyarországra!
4. Mert a válságot a dolgozókkal fizettetik meg, miközben
a bankok és multik tovább erősödnek!
5. Mert miatta emelkedik a nyugdíjkorhatár, szűnik meg a
korkedvezmény! Ezt az Unió kényszeríti ránk!
6. Mert rengeteg pénz megy el a brüsszeli bürokratákra és
politikusokra, miközben idehaza éhezők és otthontalanok
szenvedik el a megszorításokat!
7. Mert ez euró erőltetésével még szorosabb felügyelet alá
vonja hazánkat!
8. Mert legújabb tervek alapján kijátssza az unió tagjait, Euró-
pát a német tőkének, a kis államok szavát semmibe veszik!
9. Mert elveszítette korábbi, legalább elvekben létező er-
kölcsi értékeit. Nem tudja kezelni a cigányproblémát, a
migrációt, a szélsőjobboldal előretörését!
10. Mert az EU kénye-kedvét szolgálják húsz éve
Magyarország urai, a Fidesz is, az MSZP is.
A EU a biztosíték a hatalmukra!
A mai események rendkívül megihlettek.Úgy érzem,olyasvalami történt,amelyre a rendszerváltozása óta eltelt két évtized alatt talán még egyszer sem volt példa:végre már,hogy a munkások képviselői voltak azok,akik erélyesen és határozottan léptek fel.Végre megtörtént pontosan az a szisztéma,amit jómagam is elképzeltem:érdekképviseleti alapú összefogás és megmozdulás,amely adott esetben akár az egész országot érintő sztrájkká is kifejlődhet-ezt többek között erősíti az,hogy a rendvédelmi dolgozókkal és a tűzoltókkal a vasutasok is szolidaritást vállaltak.
Hajdúhadház– Ha megjelennek Hajdúhadházon a hívatlan rendfenntartók, Aba-Horváth István szerint a megye cigányságával találják szembe magukat. Csáfordi Dénes polgármester szerint egyik társaság fokozott jelenlétére sincs szükség.